Jump to content

860 milliárd forint hitelt vettek fel a legkisebbek

2017. 06. 14. 20:23



A darabszámokat tekintve a mikrovállalkozások vették fel a legtöbb hitelt a növekedési hitelprogramban (nhp)– derült ki az MNB elemzéséből. A jegybank adatai szerint a hitelek csaknem kétharmadát a kereskedelemben, a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban tevékenykedő vállalatoknak nyújtották.

A tájékoztatás szerint a mikrovállalkozások aránya folyamatosan nőtt a 2013 júniusa és 2017 márciusa között megvalósított program során, a szegmensnek több mint 46 ezer ügylethez csaknem 860 milliárd forint kölcsönt adtak a hitelintézetek, főleg beruházásra. A kisebb vállalkozások térnyerésével csökkent a jellemző hitelkeret is. Ennek medián értéke az első szakaszban még 21 millió forint, majd a második szakaszban 9 millió forint, a kivezető szakaszban pedig 7 millió forint volt.

A jegybank szerint a 2,5 százalékban limitált kamatmarzs viszonylag széles kör finanszírozására nyújtott lehetőséget. A program egészét tekintve az általános hitelösszeg 36 millió, a medián pedig 9,9 millió forint volt. Az átlagos hitelméret a Közép-Magyarország régióban a legmagasabb, mintegy 52 millió forint, miközben a medián érték itt a második legalacsonyabb, 8,5 millió forint.

A növekedési hitelprogram csökkentette a hitelek regionális koncentrációját. Indulása előtt a kkv-hitelállomány több mint fele közép-magyarországi székhelyű vállalatokhoz kapcsolódott, a növekedési programban megkötött hitelszerződések összegének viszont csak több mint harmada köthető ehhez a régióhoz.

A programban résztvevő, hitellel rendelkező vállalkozások több mint 90 százaléka nyereséges volt 2015-ben, szemben a társas vállalkozások 60 százalék körüli arányával. A veszteséges vállalkozások kisebb arányt képviselnek az nhp-s hitelt felvett vállalkozások között, mint általában a társas vállalkozások vagy a beruházási hitellel rendelkező vállalkozások esetében. A közlemény szerint ez vélhetően a kamatmarzs felülről való korlátozásának is köszönhető a közlemény szerint.

(Forrás: mti.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)