Jump to content

A cégek 40 százaléka lett megbízható adózó

2017. 08. 19. 10:35

A második negyedéves rangsoroláskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Az államtitkár kiemelte: 2018-tól a jó minősítésű adózóknál további 15 nappal, 30 napra rövidül az áfa kiutalási határidő.

A második negyedéves rangsoroláskor mintegy 295 ezer vállalkozás került az átlagos kategóriába, míg kockázatos minősítést majd 34 ezer cég kapott - tette hozzá Tállai András.

Kérdésre az államtitkár elmondta: ha egy cég kockázatos minősítést kap, de rendezi tartozását, akkor már a soron következő minősítéskor kikerül ebből a kategóriából. Több vállalkozás él is a lehetőséggel, és igyekeznek mielőbb kikerülni a szigorúbb szabályokkal, szankciókkal járó minősítésből. Az első negyedévhez képest a másodikban mintegy két és félezerrel csökkent a kockázatos cégek száma.

A tavaly debütált cégbesorolási rendszer lényege, hogy az adóhivatal negyedévente három kategóriába sorolja a Magyarországon működő gazdálkodókat - emlékeztetett Tállai András.

Megbízható, jó minősítést kaphat az a társaság, amely időben és pontosan befizeti az adót, kockázatosnak pedig azok a vállalkozások számítanak, amelyek súlyosan megszegik az előírásokat. Általános minősítést az kap, amelyik nem sorolható se a megbízható, se a kockázatos adózók közé - magyarázta az államtitkár.  

A korábbi visszautalással egyszerre jár jól a vállalkozás és a költségvetés is. Az adóbefizetések ugyanis időben és hiánytalanul megérkeznek az államkasszába, a cég gyorsan hozzájut az összeghez. Az első rövidebb idejű kiutalás márciusban történt, akkor nagyjából kétszázmilliárd forintot utalt ki a NAV a megbízható cégeknek - ismertette.

Tállai András kiemelte: a megbízható cégek adóhatósági ellenőrzése nem tarthat tovább 180 napnál, továbbá bevallási, bejelentési hiányosságok esetén a NAV előbb tájékoztatja az érintett céget a problémáról, és büntetést csak akkor szab ki, ha a vállalkozás nem reagál a felszólításra.

A bírságok is alacsonyabbak e cégeknél: a kiszabható mulasztási, vagy adóbírság felső határa az általános szankció 50 százaléka lehet. Ezek mellett a jó minősítésű társaságoknak - kisebb elmaradásra - évente egy alkalommal legfeljebb 12 havi automatikus fizetési könnyítés jár, mégpedig pótlékmentesen - tette hozzá.

(Forrás: mti.hu; kép:google)