Jump to content

Már a januári fizetés több lehet az adókedvezményekkel

2018. 01. 14. 17:45

Érdemes már januárban nyilatkozni az igénybe vehető adókedvezményekről. Az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével és leadásával már a januári fizetés is a kedvezmények összegével növelten érkezik.

Hetvenzer főre tehető azoknak a száma, akik az évelején késve adják le a szükséges nyilatkozatot a családi kedvezmény igénybevételéhez – tájékoztatta a Hirado.hu-t a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Kifejtették, a magánszemélyeknek az a legkedvezőbb, ha már januárban nyilatkoznak munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről. Ha például a szülő a januári bérszámfejtési (nyilatkozat-átadási) határidőt lekési, a munkáltató a nyilatkozatot csak a februárra tudja majd figyelembe venni, és így a családi kedvezmény hatása a januári nettó bérben nem jelentkezik. Az adókedvezmény összege természetesen nem vész el, de az összeg legkorábban jövőre az szja-bevallásban kérhető vissza, amelyhez a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) által készített bevallás sem fogadható el automatikusan, azt ki kell egészíteni.

Az NGM kifejtette: a családi kedvezmény egy gyermek után tízezer forintot, a kétgyerekes családoknak 35 ezer forintot, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent. Az első házasokat a kormány a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül havi 5000 forinttal támogatja. Idén már havi 6900 forintos személyi adókedvezmény jár, például a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek.

A tárca felhívta a figyelmet arra: a családi kedvezmény és az első házasok kedvezménye egymástól függetlenül érvényesíthető, így éves szinten a családi kedvezmény mellett az első házasok kedvezménye további 60 ezer forinttal csökkenti a friss házas szülők adófizetési kötelezettségét. A családi adókedvezmény 2011 és 2018 között összesen mintegy 1900  milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál.

A NAV azon túl, hogy idén csaknem ötillió szja-bevallást készít el, az adóelőlegből a kedvezmény lehető legegyszerűbb érvényesítésében is segíti a magánszemélyeket. Az adóhivatal honlapjáról elérhető alkalmazással néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen elkészíthető az adóelőleg nyilatkozat. Az ügyfélbarát adóhivatal legújabb szolgáltatása, az adóelőleg-nyilatkozat alkalmazás  ezen a linken érhető el.

A gazdasági tárca azt javasolja, hogy minden szülő haladéktalanul egyeztessen a munkáltatójával, és határidőben adja le a nyilatkozatát, hiszen így már a januári fizetésével egyidejűleg megkapja az adókedvezményt.   

(Forrás: sikeresceg.hu, pr7/Fotó: pixabay.com)