Jump to content

Varga Mihály: minden ötödik forint a védekezést szolgálja

2020. 04. 09. 11:00

Magyarország éves jövedelmének mintegy 20 százalékát fordítja a koronavírus elleni védekezésre, ezzel a kormány minden ötödik forintot a családok és a vállalkozások támogatására biztosít – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a pénzügyi akciócsoport megbeszélését követően szerdán.

A videóban Varga Mihály elmondta, hogy 3 alapot hoznak létre, mintegy 2000 milliárd forint összegben. A Járvány elleni védekezési alap 633 milliárd forintja egyebek mellett a pártok támogatásának 50 százalékából, a multinacionális vállalatok adójából és a bankok hozzájárulásából áll össze.

A Gazdaságvédelmi alap 1345 milliárdos forrásának jelentős része a minisztériumoktól származik, átcsoportosítások, megtakarítások révén.

A harmadik alap az EU-ból érkező forrásokat kezeli majd. „Ez azonban egyelőre üres, ugyanis az álhírek ellenére az uniótól még nem érkezett támogatás a járvány elleni védekezésre” – hangsúlyozta.

Az eddigi kiadásokról elmondta, a járvány elleni védekezés eszközeire 380 milliárd forintot fordított a kormány, míg az eddigi gazdaságvédelmi intézkedések több mint 3000 milliárd forintot hagynak ott a gazdaságban. Hozzátette, a pénzügyi akciócsoport azon dolgozik, hogy forrásokat biztosítson a következő intézkedésekre is. Így marad forrás a 13. havi nyugdíj visszaépítésére, a munkaadók bértámogatására, a beruházások támogatására, valamint a szociális hozzájárulási adó és a kisvállalati adó csökkentésére.

2010-ben Magyarország már eredményesen kezelt egy válságot. Közös munkával, összefogással és helyes gazdaságpolitikával most is elérhetjük ezt” – jelentette ki Varga Mihály.

 
(Forrás: sikeresceg.co.hu, hirado.hu/Fotó: pixabay.com)