Jump to content

Lezárult a növekedési hitelprogram

2017. 04. 07. 18:09


Lezárult a növekedési hitelprogram, március 31-én véget ért a növekedési hitelprogram (nhp) harmadik, kivezető szakaszának szerződéskötési időszaka, amelyben 2016 eleje óta 685 milliárd forint összegben finanszírozták a bankok a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat (kkv), felhasználva a 700 milliárd forintos keretösszeg 98 százalékát - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A tájékoztatás szerint az nhp három szakaszában együttesen mintegy 2800 milliárd forintnyi kedvező hitel került csaknem 40 ezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozáshoz. Az MNB szerint ezzel sikeresen megtört és növekedési pályára állt a kkv-hitelezés korábban tapasztalt csökkenő trendje, megvalósult a hitelezési fordulat és az nhp jelentős mértékben, mintegy 2 százalékponttal járult hozzá 2013 és 2016 között a gazdasági növekedéshez, a foglalkoztatást pedig mintegy 20 ezer fővel bővítette.

Az MNB előrejelzése szerint a 2016-os évhez hasonlóan idén is a kívánatosnak tartott 5-10 közötti mértékben fog nőni a kkv-szektor hitelállománya. Az elmúlt években végrehajtott kamatcsökkentéseknek köszönhetően már a piaci alapú hitelek is kedvező feltételek mellett érhetők el a vállalatok számára, emellett továbbra is segíti a piaci hitelezésre való visszatérést az MNB piaci hitelprogramja, amelyben 2017-re további 170 milliárd forintnyi hitelnövekményt vállaltak a bankok. Továbbá a visszatérítendő és vissza nem térítendő EU-s források is segítik a vállalkozások forráshoz jutását. Az intézményi garanciavállalás pedig jelentős szerepet játszhat abban, hogy a kevésbé hitelképes vállalkozások is nagyobb mértékben jussanak forráshoz.

A jegybank közleményében felidézte: a növekedési hitelprogram (nhp) 2013 júniusában indult a kkv-k hitelezésében megfigyelt zavarok enyhítése, a pénzügyi stabilitás megerősítése és a gazdasági növekedés elősegítése érdekében. Az MNB az nhp keretében 0 százalékos kamatozású refinanszírozási hitelt nyújtott a hitelintézeteknek, amit azok legfeljebb 2,5 százalékos kamatfelár mellett adhattak tovább a kkv-knak. A hosszú távra elérhető fix, alacsony kamatozású forinthitel kiszámíthatóságot biztosít a kkv-k számára, ami üzleti tevékenységük bővítését, gördülékenyebb működését, elhalasztott és új beruházások megvalósítását tette lehetővé - olvasható a közleményben.

(Forrás: mti.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)